2016. április 4., hétfő

Nyelvtanuláshoz hasznos alkalmazások



Sziasztok,
   Sajnálom, hogy régen nem voltam, de nem is magyarázkodom, inkább belekezdek. A mai világban elengedhetetlen, hogy minimum egy, de inkább több nyelven beszéljünk. Így ma erre adok nektek tippeket, mutatok általam hasznosnak tartott oldalakat. :) Ha érdekel, akkor tartsatok velem! 

1. Duolingo
          Mára elég népszűrő alkalmazássá nőtte ki magát. Lényege, hogy vannak szintek, és a nyelvet az alap szavaktól kezdi úgy, hogy vissza is kérdezi. Sokan szeretik, mivel játékosan lehet nyelvet tanulni vele. Interneten, IOS, és Android rendszeren egyaránt elérhető tudomásom szerint. ITT elérhető


2. Busuu
    Ez meglátásom szerint hatékonyabb, mint a Duolingo, azonban erre több időt is kell fordítani. Kiismerni is idő, még nekem sem sikerült teljesen, de ha jól tudom, akkor beszélgetni is lehet más emberekkel. ITT elérhető

3. Memrise
    Ezt direkt a végére hagytam, mivel nekem ez a legnagyobb kedvenc. Mielőtt elkezdtem rendszeresen tanárnál is tanulni a spanyolt, ezt használtam, és  nagyon sok alapdolgot megtudtam tanulni. Ami még tetszik benne, hogy lehet magyarul is, illetve egyes nyelvkönyvek leckéire épülő leckék is szerepelnek benne. ITT elérhető


+ 1. Nézz az adott idegen nyelven filmet/sorozatot/ youtube videókat
          Nagyon sokat tud segíteni, de azt hiszem ez a legelterjedtebb, így nem kell magyarázni. 

+ 2. Olvass az adott nyelven könyvet
         Miközben olvasod ,azokat a szavakat, amiknek nem tudod a jelentését nézd meg a szótárban, így fejlődik a szókincsed is.


Remélem tudtam nektek segíteni, és hasznotokra válik valamelyik alkalmazás.

2016. január 22., péntek

Get Bikini Body - Helyes táplálkozás

Sziasztok lányok! 
Nagyon sajnálom, hogy mostanában nem volt bejegyzés, ha jól tudom, idén még nem is volt, tényleg, ne haragudjatok, teljesen szét vagyok csúszva. 
De, hogy ne ilyen szörnyű és szomorú dolgokról legyen szó, rá is térek a lényegre. 
Szóval, ma az edzésről, fogyásról fogunk beszélni, elég sok tudnivaló van erről a dologról, szóval az egészet három külön bejegyzésben fogom felvázolni.

Ugye, ahhoz, hogy valaki fogyjon, három dolog szükséges. Ha ezek közül csak kettő van meg, már össze is dől az egész. 
- Helyes táplálkozás
- Rendszeres mozgás
- Akaraterő 

Mielőtt belekezdenénk ebbe az egészbe, mérjük fel, hogy mennyi a reális, betartható testsúlycsökkentés a számodra. Eleinte ne 10-20 kilókat tűzz ki magad elé, elégedj meg, az 5 kilóval. Így folyamatosan látva, ahogy veszted a kilókat, nő a motivációd, és a sikerélményed hatására több kedved lesz ehhez az egészhez. 
Ne feledd, a hosszú idő alatt növesztett zsírpárnák nem fognak rövid idő alatt eltűnni. Lassan, de egészséges módon fogsz megszabadulni a feleslegtől. Ha szorgalmas vagy, és betartod a szabályokat, a változás már egy hónap alatt észrevehető lesz, csak bízz magadban, és ne add fel! 
Készíthetsz előtte-utána képet magadról. Minden hónapban készíts egy képet, aztán szerkeszd őket egymás mellé. A változás szemmel látható lesz, és ez még több motivációt ad. 



Helyes táplálkozás

       Talán a legfontosabb dolog, amire nagyon oda kell figyelni, és itt elég sok hibát lehet elkövetni, szóval résen kell lennünk. 
A helyes táplálkozás nem azt jelenti, hogy alig eszel valamit, és az is csak egy borsószem... Hiszen a cél nem az, hogy vékonyak legyünk, lógó bőrrel, hanem az, hogy fittek, és egészségesek legyünk. Sok különbség van a kettő között. 
      Ha most határoztad el, hogy igenis, te le fogsz fogyni, és sikerülni fog, akkor kezdetnek dobj ki minden chipset és csokit, valamint az ilyen hizlaló és káros dolgokat. Oké, nem muszáj kidobnod, valamilyen módot találj rá, hogy ha bármikor meggyengülnél és kísértésbe esnél, ne érhesd el ezeket a "szemeteket". Az első két hétben még nem is annyira szükséges a mozgás - szépen lassan hozzá kell szoknod az egészséges és tudatos étkezéshez, aztán mikor már jól megy, jöhet a mozgás. 
De, maradjunk még a táplálkozásnál. Mit tanácsos enni, és mit nem? 

      Kezdjük a legfontosabbal, a megfelelő folyadékbevitellel. Fontos, hogy teljesen szokj le a cukros üdítőkről. Igen, elhiszem, hogy finom, meg minden, de többet ártasz vele, minthogy oltsd a szomjúságod.
Az én tanácsom az, hogy szoktasd át a szervezeted az ásványvízre. Buborékmentesre, természetesen. Ha nem szereted a víz ízét, akkor akár frissen facsart citrom vagy narancslével ízesítheted. Cukormentes, egészséges, és megfelelően hidratál. Napi 1.5 - 2 liter bőven elég. 
Emellett persze fogyaszthatsz cukormentes teát - ezt ízesítheted mézzel, valamint cukormentes kávét is fogyaszthatsz, de persze mindent mértékkel és odafigyeléssel!

Az A-vitaminban, a kötőszövet erősítő C-és E vitaminban, valamint a rostban gazdag étkezés az egyik leglényegesebb eleme a kilók elleni küzdelemben, valamint feszesítő hatással van a bőrre. A zöldségek és gyümölcsök között ilyenek a hüvelyesek, a lencse, a fokhagyma, a paprika, a paradicsom, a saláta-és káposztafélék, a brokkoli, a zeller, a zöld leveles zöldségek, valamint a málna, a szeder, a ribizli, a szamóca és a friss ananász. 
      Fontos, hogy a só bevitelét csökkentsd a minimumra, ugyanis a só megköti a kötőszövetekben a vizet - ez bizony narancsbőrhöz vezet. Só helyett használj zöld fűszereket, amelyek finom és intenzív ízt adnak az ételeknek. 
      Ki kell alakítanod egy rendszert, amihez akár vezethetsz étlapot. 2-3 nappal előre tervezd meg étrendedet, így mikor vásárolsz, pontosan tudni fogod, mire van szükséged - így nehezebb lesz elcsábulnod. 
     Ne hagyd ki a reggelit! Sokan teljesen megfeledkeznek a reggeliről, pedig ez nem helyes. Eleinte nem fogod kívánni rögtön felkelés után az ételt, de ahogy telnek a napok, egyre nagyobb kedvvel fogsz felkelni, hogy egyél valami tartalmas, egészséges finomságot, és ezzel is hozzájárulj az egészséges életmódhoz. 
Étkezz naponta ötször : reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Mindig csak egy kis mennyiséget egyél, viszont ha rendszeres időközönként eszel, egyáltalán nem leszel éhes. Valójában ez lenne a normális.
 Ha úgy érzed, mélyponton vagy, és semmi nem jön össze, akkor igyál egy nagy pohár hideg vizet, mosd meg az arcod, esetleg vegyél egy fürdőt. Ha ez sem segít, szopogass el 1-2 kocka étcsokoládét. Hidd el, minden rendbe fog jönni, de ne add fel a diétádat, bármi is történik. 



Mit ajánlott kihagynod az étrendedből? 
- A telített zsírsavakban gazdag ételeket 
- Fehér liszt
- Fehér rizs
- Csokik, chipsek, édességek
- Állati zsiradék
- Kekszek
- Jégkrém
- Margarin, vaj, vajkrém
- Cukros üdítők


Mit ajánlott fogyasztanod? (Mindent mértékkel, természetesen)
- Telítetlen zsírsavakban gazdag ételek
- Barna rizs 
- Teljes kiőrlésű kenyerek
- Korpás kenyerek
- Tengeri halak
- Olívaolaj
- Sovány hús (csirke, pulyka)
- Párolt zöldség
- Saláták
- Zöldségek, gyümölcsök
- Tejtermékek (alacsony zsírtartalmú)
- Cukormentes kávé, tea, ásványvíz



Ha nem vagy biztos abban, hogy túlsúlyos vagy, vagy sem, akkor a BMI segíthet. Ezt úgy számold ki, hogy a testtömeged (kg) elosztod a magasságod (m) négyzetével. Tehát ha pl, 60 kg és 160 cm magas vagy, akkor 60/ (1,6 x 1,6) = 23,43

Ha a BMI-d

- 18 alatt van, akkor kórosan sovány vagy,
- 18-25 között van, akkor normál testsúlyú,
- 25,1-30 között van, akkor túlsúlyos,
- 30,1-40 között van, akkor elhízott,
- 40,1 felett van, akkor kórosan elhízott kategóriába tartozol. 



Ha nassolni van kedved, de mindezt egészségesen szeretnéd tenni, találtam pár receptet, amit érdemes kipróbálnotok!

POPCORN
Erre nem számítottatok, igaz? Nagy rosttartalmú, B-vitaminban és kalciumban gazdag, laktató rágcsálnivaló - és még a zsírtartalma is alacsony. Készítsd magad, és csak minimális mennyiségű sót adj hozzá!



BANÁNCHIPS
Finom, és jó ropogtatni, kell ennél több? De arra figyelj, hogy fél maroknyit egyél csak belőle egyszerre.


SZÁRÍTOTT GYÜMÖLCSÖK
Sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Kerüld a hozzáadott cukor tartalmúakat. 


GYÜMÖLCSSALÁTA
Vágj össze mindenféle gyümölcsöt, amihez csak kedved van, aztán öntsd fel frissen facsart narancslével. Mennyei, és egészséges! 




Találtam egy érdekes, 90 napos diétát, ami elég ígéretesnek tűnik. A lényege, hogy 90 napon keresztül négyféle étlapot kell váltogatni - persze meghatározott sorrendben. 
1. nap - Fehérjenap
2. nap - Keményítőnap
3. nap - Szénhidrátnap
4. nap - Gyümölcsnap

A részletesebb leírást IDE KATTINTVA találjátok, esetleg ha már próbáltátok, nyugodtan írjátok meg a tapasztalatokat!

Ha nincs időtök a boltokban keresgélni az egészséges termékeket, EZEN az oldalon rendelhettek is, és minden fontos dolog fel van tüntetve, szóval olvasgassátok, aztán ha szeretnétek, rendeljetek onnan :) 



Így, a végére pár finom és egészséges receptet osztanék meg veletek (Katt, amelyik tetszik)  





Nos, remélem, hogy tudtam valamit segíteni! Bármi észrevételetek, véleményetek, tapasztalatotok van, szívesen meghallgatom. Legközelebb a rendszeres mozgás lesz a téma, ki ne hagyjátok, hiszen most már tudjátok, mozgással együtt lehet jó eredményeket elérni! :) 




2015. december 21., hétfő

Karácsonyi- Szilveszteri összevisszaság

Sziasztok!

 Ma egy kicsi lazább bejegyzéssel készültem, amiben csak úgy írok és meglátjuk mi lesz belőle. 
Szóval, bocsánat amiért az utóbbi évben összességében kevés bejegyzés volt, de tudjátok hogy van ez: suli, semmi szabadidő, lustaság... Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én év vége felé mindig elkezdem írni a kis listámat, hogy miket szeretnék elérni a következő évben. Tavaly ilyenkor felírtam magamnak, hogy rengeteget fogok blogolni, és amolyan kívánság, hogy érjem el a 150 feliratkozót. És igaz, nem hajtottam rá annyira az írásra, mint szerettem volna, de még így is el sikerült érni ezt a számot (még meg is haladtuk), amiért rettenetesen hálás vagyok. Ebben az évben ismét felírom magamnak, hogy jövőre többet blogoljak, és én tényleg meg fogom próbálni. De ha nem sikerül, akkor is bocsássatok meg. :D 
Ezt így év végére nektek is ajánlom, hogy vegyetek elő egy lapot, és írjátok le, hogy mit szeretnétek elérni a 2016-os évben. Legyetek reálisak, olyanokat írjatok, amik megvalósíthatóak, de mégis tennetek kell érte. Ez remek motiváció, és majd egy év múlva, mikor ismét előveszitek ezt a lapot, hogy megnézzétek, mit sikerült elérni... Végül büszkék lehettek magatokra vagy elgondolkodtok, hogy mit kellett volna másképp tennetek. Higgyétek el, nagyon nagy segítség tud lenni. 
A másik dolog, amit így év végére/elejére ajánlanék, hogy egy dobozba vagy befőttesüvegbe gyűjtsétek össze az év emlékeit. Ajánlatos ezt az újévtől kezdeni, és mindig, mikor történik veletek egy nagyon jó dolog, írjátok fel egy kis fecnire, és dobjátok bele a tárolótokba. Akár rossz dolgokat is írhattok, aztán mikor év végén újra elolvassátok őket, meg fogtok lepődni, mennyi mindenen keresztülmentetek. Ajánlom, hogy az emlékekhez írjatok dátumot is :) Én ezt 2016-ban biztosan megcsinálom, ha sikerül addig találnom egy megfelelő tárolóeszközt... De majd megoldom. 
Mostanában sokat nosztalgiáztam (év vége felé gyakran megesik ez velem), és a bejegyzések között is kutakodtam. Ha még újak vagytok az oldalon, és nem láttátok még az összes bejegyzést, találtam nektek párat, amik lehet hogy jól fognak jönni. 
Még nem késő kidíszíteni a szobádat! IDE KATTINTVA találhatsz pár ötletet, ha eddig tanácstalan vagy :) 
Pár karácsonyi ruhaösszeállítást, frizuraötletet, és még sok mást találhatsz ebben a bejegyzésben, remélem elnyeri a tetszésedet :) KATT
Téli ruhaösszeállítások... KATT
Ha már Magyarországon nem esik a hó... Legalább itt essen :) 

Oké, most hogy megtörtént a mai reklámozás, beszéljünk a hüvelygombáról karácsony szelleméről. Az idei év utolsó angolóráján elbeszélgettünk a karácsonyról. Hogy régen mennyivel különbözött, a hangulata mennyire megváltozott, és ezzel együtt a karácsony varázsa is elveszett. A mai gyerekek már versengnek egymás között, melyikük kap értékesebb ajándékot, és ez az, amiért ez az egész egyre rosszabb. A gyerekek csak az ajándékok miatt várják a karácsonyt. Igaz, régen én is nagyon szerettem az ajándékokat, de nem jelentettek nekem annyit, mint az, hogy együtt legyen a család. Ahogy egyre idősebb leszek, szépen lassan rádöbbenek az ilyen dolgokra... Például idén már nem is kértem semmit, mert mindenem megvan, amit csak szeretnék. És ezt ne úgy képzeljétek el, hogy a szüleim minden héten vesznek nekem egy új telefont... Szó sincs erről, sőt... Csak egyszerűen nem érzem úgy, hogy szükségem lenne bármire is. 
Ma már inkább csak a finom karácsonyi ebédet várom, a vidám beszélgetéseket, az esti nassolást a karácsonyfán lógó szaloncukorból... A meleg halászlét, a karácsonyfa kellemes illatát, a szeretetet... Sorolhatnám ezeket órákig, de azt hiszem az unalmas lenne nektek. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy legyetek együtt a családotokkal, a facebookot egy kicsit függesszétek fel, a barátok is megvárnak. Egyetek sok-sok bejglit, ne aggódjatok a kilók miatt, januárban majd ledolgozzátok :) 

#Meghitt szöveg


Na, és most térjünk a tárgyra, mert tudnék itt oldalakat pofázni a karácsony meghittségéről és a szeretetről, de nem érek rá egész nap. Szóval, hoztam nektek pár szilveszteri ruhaösszeállítást, remélem tetszenek. 


Az első szett elegáns, karácsonyi, vad, de mégis visszafogott. Hordhatjátok karácsonykor, de a szilveszteri házibuliba is tökéletes lehet. Mindenféleképpen ajánlom, hogy harisnyát vegyetek fel hozzá, és a felső öltözékről is gondoskodjatok, mert bizony tél van és rettentő hideg. Lábbelinek pedig ami számotokra a legkényelmesebb, buliba semmiképpen nem ajánlom a magassarkút, de egy családi ünnepléshez elfogadható, sőt, ajánlom is, sokkal elegánsabb, mint egy bakancs. Kiegészítőnek a saját stílusotokat keverjétek bele, egy kis vadócsággal. Smink terén csinálhattok füstöset vagy visszafogottat is, ami nektek szimpatikus és illik a személyiségetekhez. 

Hmm mit is írjak ide... Szilveszterre is jó, de ha úgy tartja kedvetek karácsonyra is felvehetitek, esetleg egy céges partira, vagy én nem is tudom... A lényeg, hogy itt is figyeljetek a harisnyára és a kényelmességre. Smink terén lehettek kreatívak, ilyenkor lehet egy picit túlzásokba esni, senki nem fog megszólni a feltűnőbb sminkért, főleg ha egy buliban csápolsz. A saját stílusotokat ne felejtsétek ki semmilyen öltözékből, hiszen még ilyenkor is legyetek önmagatok. Ja, és az órát bátran vállaljátok be: jó tudni, mikor jön 2016.










Ez egy elég egyszerű öltözet, és inkább buliba ajánlanám. A fekete viselése karácsonykor lehangoló lehet, de ha nektek úgy tetszik, csak nyugodtan. Nadrágban nem kell attól félnetek, hogy esetleg villantotok, vagy a nagy részegségben valami perverz a szoknyátok alá nyúl, és a felső is elég szolid, de mégis kihívő, szóval szerintem ez egy teljesen tökéletes választás, ha nem szeretnél elvadulni egy partin. A vörös rúzs itt kötelező (na jó, nem, de én nagyon ajánlom a teljes-fekete szettekhez, mert nagyon jól feldobja). Buliba KÉNYELMES CIPŐT VEGYETEK!! Ezt nem győzöm hangsúlyozni, mert eléggé el tudja rontani az estéteket, ha egész végig a cipőtök miatt szenvedtek... Na meg a másnapot is, hiszen utána meg rettentően fájdalmas is.






Huhú. Vadító egy öltözék, és bevallom, egyszer nagyon felvennék egy ilyen összeállítást, habár tudom, nekem biztosan nem állna jól... Szóval, a szoknya élénk színe passzol a rúzzsal, amivel így nincs semmi gond, a felső pedig tipikus szilveszteri buliba való, és most jönnek a fontos dolgok. Szilveszterkor megengedett a műszempilla, de mindenféleképpen olyat válasszatok, ami természetesen hat rajtatok: a túl mű szempilla visszataszító lehet bizonyos esetekben. Ilyen fasza gyűrűt ki nem látott még, de komolyan? Jól mutat, tudom én: de nagyon könnyű elhagyni. Ha lerészegedést terveztek kerüljétek a pici, könnyen elhagyható ékszereket, mert másnap bizony rossz érzés lesz mikor nem találjátok.









Nos, remélem hogy tetszett nektek ez a röpke kis bejegyzés, és hogy inspirálódni tudtatok. Nagyon boldog és kellemes szünetet valamint kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, pihenjetek sokat, de azért a félévikről se feledkezzetek meg :) Még tehettek a jobb jegy érdekében, szóval csak hajrá :)
Én igyekszem a szünetben minél több bejegyzést írni, meglátjuk mennyire sikerül :D
Ha bármi észrevételetek, kérésetek, vagy véleményetek van, nyugodtan írjátok meg kommentben, minden visszajelzésnek nagyon örülünk.
Köszönöm ha elolvastátok :)

2015. december 14., hétfő

Ajándékötletek 2.rész



Legutóbbi részben osztály karácsonyra adtam ajándékötleteket,így ma mindenki másnak.

 Lánytestvér / Barátnő
   Talán ez az egyik legkönnyebb, legalábbis számomra. Ismerem, és ha van egy hobbija és érdeklődési köre, akkor még könnyebb.

 1. Tablet állvány
 Ha van tablete és tudod, hogy szokott rajta filmet nézni, vagy sokat használja, akkor hasznos lehet. 
 Találtam is nektek hozzá egy linket IDE kattintsatok.


2. Kozmetikum csomag
       Ilyenkor mindenhol lehet ilyen szetteket kapni. Tartalma általában egy tusfürdő, testápoló, dezodor és olykor egy neszesszer, de nem csak ilyenek vannak. Ajakápolós szettek is vannak, ami így a téli hónapokban hasznos tud lenni.

3. Hajas kiegészítő
       Lányoknak nem kell magyarázni. Hajpánt, fülvédő, hajcsat, hullám csat, haj gumi bármi ilyesmi jól jöhet.

Mostanában népszerű virágos hajpánt. ITT megtekinhető.
4. Telefontok
    Egy ízléses telefontokkal sem lehet mellé fogni.

5. Fésű
      Lányoknál a fésű fogyóeszköz szerintem, így egy mutatós fésű sem rossz ötlet, de azért egyeztess egy olyan személlyel, aki biztosan tudja, hogy az illető örülne neki.

  
Fiútestvér / Fiú barát / Pasi
     Nekik sem olyan nehéz, mivel jó esetben ismerjük őket is.

1. Fiúknak/Férfiaknak való ajándékcsomag
      Szerintem ezt nem kell magyarázni ;)

2. Laptop táska 
     Ha sokat hordozza a laptopját, akkor hasznos lehet és manapság rengeteg formájú, kinézetű van, így mindenkinek meg lehet találni azt, ami hozzá illik.

Több mindent tud mellé pakolni, így minden egy helyen lehet. ITT megtekinthető.
 3. Fejhallgató/ Fülhallgató
       Sokfélére lehet rálelni az üzletekben, mindenféle stílusú van már.

4. Szerszám
    Inkább a pasiknak, férjeknek ajánlanám, ha szeretnek szerelni vagy ügyeskedni a garázsban, műhelyben.

5. Ruha
     Ha ismered az ízlését és tudod, milyeneket szeret akkor ez is jó lehet, hiszen a hím neműek többsége amúgy sem szeret vásárolni.


Apa/ Idősebb rokon, ismerős
   Nekik soha nem tudom, hogy mit lehetne. Igaz, nekem azon nem kell, gondolkodom, hogy apukámnak mit adjak, de az igen nagy fejtörést szokott okozni, hogy papámnak és a többi hím nemű idősebb rokonomnak mit adjak.


1. Szerszám(ok)
     Tudom, ezt már az előzőben is írtam, de nekik is tökéletes alternatíva lehet. Nálunk papám imád mindent szerelni, összebarkácsolni, így tökéletes választás. Esetek többségében úgyis nekem szokott valamit megcsinálni.

2. Ajándékcsomag
    Idősebbeknek is nyerő lehet, tapasztalatból mondom. Papám szerintem szándékosan gyűjti az ilyen csomagokat.

ITT megtekinthető
 Anya/ Idősebb női rokon
      Nekik egyszerűbb, legalábbis szerintem. Anyukám igaz minden évben elmondja, hogy semmit ne vegyek neki, így még nehezebb, illetve válogatós is.


 Ide nem szedem külön pontokra, mert értelme nem lenne. Ha szeret főzni és tudod, hogy szeretne valami ezzel kapcsolatos dolgot, akkor egész könnyű dolgod van. Nekem idén nagymamám mondta, hogy milyen konyhai eszközt szeretne, mivel még pár hónapja elkezdtem óvatosan kérdezgetni, hogy mit szeretne. Ha szereti a szépségápolós dolgokat, akkor akár lehet választani a kedvenc márkájától valamit. Összefoglalva gondolkodjatok abban, hogy mit szeret, mire lenne szüksége.


Tanácsok és tippek
     Így a végén 1-2 tanácsot, tippet megosztok veletek, amire érdemes oda figyelni.

1. Krémeket óvatosan vegyetek, vagy csak úgy, ha tudjátok, ha tudjátok, hogy milyen a bőrtípusa, hiszen, ha másikat vesztek, akkor nagy valószínűséggel nem tudja majd használni.


2. Beszéljetek össze a rokonokkal. Ha valaki tegyük fel a nagymamád több embernek is elmondta, hogy meleg szendvics sütőt szeretne, akkor beszéljetek meg, hogy ki veszi meg, nehogy több legyen, mert az sem jó dolog úgy gondolom.

Remélem egy picit tudtam segíteni! Minden vissza jelzésnek örülök ;)

2015. december 9., szerda

Ajándékötletek 1.rész

Nyakunkon a karácsony, de főleg az iskolai osztály ajándékozások, mivel hamarosan itt az utolsó hét szünet előtt. Nálunk minden évben szokás az ajándékozás, de ha olyan személyt húzunk ki, akit annyira nem ismerünk, vagy éppen nem tudjuk, hogy mi fér bele a keretbe, akkor igen bajban tudunk lenni. Nálunk 1000-1500 forintért lehet ajándékot venni, de van ahol 1500-2000 forint, így ezekben az árkategóriában fogok tippeket adni.

Ez lesz első rész, és ha minden jól megy, akkor fogok nektek írni egyet arról, hogy barátoknak, családnak, rokonoknak mit lehetne adni.


Lányoknak
   Személyiségtől is függ, így azért jó, ha utána jársz, hogy úgy nagyjából miket szeret.
Gyertya
     Mindenhol lehet kapni és tökéletes választás lehet. 

Telefontok
    Ha tudod, hogy milyen típusú telefonja van, akkor egy olyan telefontok, ami őt jellemzi,tükrözi vagy éppen vicces jó alternatíva lehet.
 Bögre
    Nagyon sok féle bögrét lehet manapság kapni és ki tudja, lehet, hogy az lesz a kedvenc bögréje. 

Ékszer
 Ha tudod, hogy szereti az ékszereket, akkor nem tudsz vele melléfogni. Próbálj olyan stílusút választani, amelyeket látsz rajta.
Sál
  Sál imádó osztálytársnak kitűnő választás. Próbálj olyan színűt választani, amilyet még nem láttál rajta,így eltudod kerülni, azt, hogy olyat kapjon, amilyen már van neki.
Tea
   Így karácsony közeledtével gyönyörű teás készleteket lehet kapni a boltokban 1000-2000 forintért, amikhez van, hogy jár csésze vagy termosz.
Kozmetikum
    Smink termék is jó választás lehet, valami szép karácsonyi körömlakk,vagy éppen szájfény, vagy bármi, ami eszedbe jut az illetőről. 




Fiúknak
     Fiúknak mindig nehezebb. Ha egy sportoló osztálytársadat húztad, akkor vehetsz neki azzal kapcsolatos dolgot. 

Pendrive
     Mindig hasznos lehet, kereshetsz viccesebb verziót is.


Fülhallgató
    Fogyó eszköz mindenkinél.

Power bank
     Más néven külső akkumlátor. Bármikor jól jöhet, így nem kell aggódni, hogy mikor merül le a telefonja. 


Bluetooth-os hangszóró
     Bármikor jól jöhet. Mi az osztályban például szünetben is szoktunk ilyennel zenét hallgatni és osztálykirándulások alkalmával is jól jöhet.

 

Osztályfőnöknek

Nehéz választás lehet, hiszen neki azért komolyabbat kell. Én idén sikeresen őt húztam ki, de egyből tudtam, hogy mit adjak neki, még pedig Jägermeistert veszek neki. Igaz, először nem voltam benne biztos, hogy melyiket szereti  ( még az Unicumra gondoltam), de aztán egyik tanártól megkérdeztem. Ha tudjátok, hogy mi a kedvenc itala vehettek neki azt, vagy ha ötlet hiányban szenvedtek, akkor egy olyan tanárt kérdezzetek meg, akiben megbíztok és biztosan ismeri az osztályfőnökötöket és ő is tud ötletet adni. Nekem ez a helyzet nem volt új, mivel tavaly előtt is őt húztam, akkor egy feles pohárkát kapott valami vicces felirattal és egy olyan tollat, amit régóta emlegetett. 


Remélem, hogy tudtam nektek segíteni!