2015. október 27., kedd

Tudsz, de nem mersz - Tippek feleléshez

A legrosszabb érzés a világon, amikor feszülten nézed, ahogyan a tanár csigalassúsággal random kinyitja a naplót, és egy kis időhúzás után felolvassa annak a tanulónak a nevét, aki azon az órán felelni fog. Ha a te nevedet mondja, akkor nem szívesen, de felállsz a helyedről, és bizony te felelsz. A szerencsések pedig csak megkönnyebbülten felsóhajtanak, és sajnálnak téged, amiért már megint te állsz a táblánál.
Gondolom mindenkivel előfordult már, hogy egy felelés pont rosszkor jött: nem készültél fel, esetleg nem érezted magad jól, vagy rossz kedved volt. Ezek nagyon befolyásolják a felelésedet, viszont a tanár ezekkel nem foglalkozik.
Valójában most nem az ilyen esetekről szeretnék beszélni, hanem egy kicsit nehezebb részéről, mikor ugyanis te teljesen felkészültél, mindent tökéletesen tudsz, de nem mersz megszólalni. 


Ez az egész több ok miatt alakulhat ki, most nézzük is ezeket. 
Az első, ami visszatarthat, az lehet, hogy nem vagy biztos a tudásodban. Igazából ez az önbizalmon múlik, ugyanis hinned kell magadban. Ha már eleve úgy állsz ki felelni, hogy te jó ég, biztosan nem fog menni, akkor el kell szomorítsalak, de tényleg nem fog menni. Legyél pozitív és bátor, ne hagyd, hogy a sötét gondolatok elnyomjanak.
A második a tanár miatt lehet. Lehet, hogy rosszban vagytok, sőt, lehet hogy kinézett magának és minden lehetséges alkalmat felhasznál ellened. Igen, ez így elég nehéz helyzet, de ha megmutatod neki, hogy te igenis tudsz, akkor egy idő után lehet hogy megenyhül és engedi, hogy békében éld tovább az életed. Ha nem hagyod, hogy találjon olyat, amit kifogásolhat, az bosszantani fogja, viszont te nyersz, és belátja, hogy veled nem érdemes szórakozni. De azért csak óvatosan!
A harmadik az osztálytársak, ami elég nehéz, és mindenkinek teljesen különböző. Valaki egyszerűen csak lámpalázas, és nem szeret tömeg előtt beszélni, viszont az is megeshet, hogy fél, hogy mit fognak majd gondolni róla. Emiatt egyáltalán nem kell aggódni, csak gondoljatok arra, hogy magatokért tesztek mindent, és a saját véleményetek számít csak. Ne engedjétek, hogy egy-egy bunkóbb osztálytárs lerombolja az önbizalmatokat. (Ha szeretnétek erről is lesz külön bejegyzés, csak írjátok meg) 

Miután megtárgyaltuk az okokat, nézzük, hogyan lehet ezen segíteni. Nos, főképp az önbizalom növelésével.
Kezdetben a gondolataid rendezd. Gondolj arra, hogy mindent magad miatt csinálsz, nem mások miatt. Gondolj arra, hogy most igenis, erős leszel, és meg tudod majd csinálni! 
Majd fokozzuk ezt, viszont nem lelki, hanem tudási szinten. Az anyagot úgy tanuld meg, hogy tökéletesen menjen, még ha az éjszaka közepén kérdezik is tőled. Tervezd meg, hogy mit fogsz mondani, ha esetleg te felelnél, hogyan fogod elkezdeni, hogyan építed fel a feleletedet... Fogd fel úgy, mintha egy előadásra készülnél, viszont tudd, nincs miért izgulnod, hiszen ez csak egy felelet, amit bármikor kijavíthatsz. ITT megtalálsz pár tippet, hogyan tanulj, hidd el, segíteni fog ;)


Ha mondjuk történelemről van szó, akkor viszonylag egyszerű dolgod van, hiszen mesélned kell, körül tudod írni az adott eseményeket. De mi van akkor, ha egy idegen nyelvből kell felelned? 

Egy másik nyelven megszólalni elég nehéz, főleg ha még nem gyakoroltál olyan sokat. Hiszen a nyelveknél egyszerre kell figyelni a nyelvtanra, és a kiejtésre. Valamint az sem mindegy, hogy a mondandódnak mi a tartalma...
Ha nem mersz angolul (vagy bármilyen más nyelven, de vegyük példának az angolt) megszólalni mások előtt, akkor van egy pár tuti tippem, amitől valószínűleg egy picit megjön az önbizalmad. Ehhez ugyan idő kell, de utána minden sokkal könnyebb lesz. 
Szóval, az én hatalmas tippem az lenne, hogy nézz videókat, filmeket, sorozatokat angolul. Persze eleinte feliratosan, aztán mikor már belejössz, el is hagyhatod a feliratot. Ezzel gyakorlod a hallott szöveg megértését, és az agyadban rögzül a szavak kiejtése. Ha angol nyelvű zenéket hallgatsz, az is rengeteget segít. Keress egy előadót, akinek tetszenek a számai, de mégis érthetően énekel, akkor hallgasd lyrics videókban, közben nézd a szöveget és memorizáld. Így a hangokat a szavakhoz tudod kötni, és ha megvan a szavak rögzülése, akkor mikor magadban énekled, már gyakorlod a kiejtést. 
Ha valamiért ez mégsem van az ínyedre, akkor ajánlom az angol nyelvű hangoskönyveket. Miközben magadtól is olvasod a történetet, hallod a kiejtést, és úgy rögzül az agyadban az adott szó. Így már tudod, hogyan kell kimondani őket, és már csak a gyakorlás maradt. Hallgass meg kis részeket, majd ismételd el magadnak hangosan, és ezt csináld egészen addig, amíg tökéletesen nem megy a szavak kiejtése. Majd önállósodj, olvasd hangosan a könyvet, és tényleg nagyon figyelj közben arra, hogyan ejted ki a szavakat. 
Ebben segítségetekre lehet a DUOLINGO nevű alkalmazás, amivel könnyedén megtanulhattok egy csomó nyelven. Igen, a szavak kiejtését is lehet gyakorolni. 

Ez most lehet hogy furán fog hangzani, de beszéljetek magatokban. Tegyük fel, reggel, öltözködés közben arról beszélj magadban (persze, hangosan, hogy halljad saját magad), hogy mi történt veled tegnap, mit csináltál. Ez fejleszti a kiejtésedet, és gyakorolhatod azt is, hogy gyorsabban rakd össze a fejedben a mondatokat. 
Aztán, ezt folytathatod a barátaiddal, kezdjétek az alapoknál, aztán persze majd belejöttök, és nagyon könnyedén tudtok majd beszélni egymással - persze, ha minimum ugyanolyan szinten vagytok. 

Aztán, mikor ott álltok a tanár előtt, csak vegyetek egy nagy levegőt, és ne gondoljatok a rátok irányuló figyelemre, csak adjátok azt, amit tudtok, és ne aggódjatok. Menni fog! 







Nos, remélem, hogy hasznos volt a bejegyzés, bármi kérdésetek, megállapítástok van, nyugodtan írjátok meg kommentben vagy chatben. Nagyon köszönöm a figyelmet :)


2 megjegyzés:

  1. Ezek fantasztikus tippek. Azt hiszem, hogy elkezdek angolul filmezni. Ez a bejegyzés abszolút hasznos volt és érdekes - legalábbis számomra.
    Várom a folytatást - illetve a 8.-osoknak való bejegyzéseker.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök hogy tetszett és hogy segíthettem :)
      Igyekszem a következőkkel ;)

      Törlés