2014. július 20., vasárnap

Hogyan pakoljunk?

Aloha!
A boszi visszatért :D
Nem tudom mennyire hasznos ezeket a tanácsokat megfogadni pont tőlem, a lánytól aki három napra 6 pólót tesz be, mindenesetre én is próbálom ezt az utat követni pakolás közben :)

Előkészületek 

Igazából minden a tartózkodási napok számától függ, most egy 4 napos balatoni nyaralást fogok előhúzni a zsebemből. Bőrönd zsupsz, táskák zsupsz, fagyasztó zsupsz.


  • Bármilyen hosszabb távú kirándulásra is megyek, amin ott is töltöm az éjszakát, a vörös kis gurulós bőröndkém szolgálatomra áll. 
  • Kisebb neszesszerek elő!
  • Az indulás előtti éjszaka (hűtőtáska hiányában) legalább kettő és fél liter vizet le szoktam fagyasztani, és mindezt az odaút alatt el is fogyasztom. 
  • Húgiként kötelességem minden olyan dolgot magammal cipelni, ami az elmúlt napokban a legjobban idegesítette a nővéreimet. Élvezetes kocsiút, főleg a szülőknek :D
  • Írópalánta énem becsületére, egy toll (inkább egy tolltartó), és hűséges noteszem, amit már jó párszor a földhöz dobtam, mindig elkísér. Unatkozó, fáradt egyéneknek, akár egy kis elfoglaltságot is jelenthet ez a papír :)


Ami kelleni fog | Bőrönd

- Minden napra egy-egy póló, időjárástól függően pulóver, kardigán, atléta vagy trikó. 
- Minden napra egy-egy nadrág/sort/szoknya. 
- Törölköző (kettő) 
- Esetleg úszógumi, matrac, karúszó... - ezek egy másik "strand' táskába is mehetnek, ha nem elég nagy a bőrönd. 
- Valami, amit úgyse pakolsz be, mert valami mindig otthon marad.

| Kis táska

- Egy kisebb törölköző - kézre-arcra, ha nagyon meleg van, egy kis borogatásnak.
- Játékok, papír, toll(ak)
- VÍZ!!
- Költőpénz - vízre (mármint ihatóra, nem a Balatonra :D), strandon kapható kajákra (amik egyébként piszkosul drágák néhány helyen, ráadásul tele vannak nyomva zsírral és olajjal), fagylaltra, és a többi... ha fizetős a strand akkor arra is.

| Nesszeszer - bele a bőröndbe

- Naptej (én ugyan nemigen szoktam magamat pacsmagolni vele, mert nem vagyok az a vörösödő fajta, de ha nagyon meleg van, és a nap is irdatlanul süt, akkor az UV-sugarak ellen mindenképp bekenem magam)
- Fehérnemű a vakáció minden napjára, plusz éjszakára. 
- Szúnyogriasztó, kullancsirtó
- Hajgumi, fésű

Ami nem fog kelleni

- Hatféle ruhavariáció
- Chips - helyet az egészséges életmódnak! 
- Cola, Sprite, cukros italok.. - időnként én is megengedek magamnak egy üvegnyi ilyet, de hogy őszinte legyek, nekem egyedül a Cola és a Gyömbér ízlik, viszont a hasam semelyiket se bírja.. Szóval megy a párbaj, ráadásul ezektől még szomjasabb leszel. Inkább egy tőtáskányi vizet hordozz magaddal, az sokkal sítőbb. 
- Nintendo, és egyéb ilyen kis kütyük - megértem, hogy unatkozol, de akkor minek is találták fel a kommunikálást? :-)

Vihetsz akár...

- Napszemüveget - sürgősen be kell szereznem egyet!
- Szalmakalapot - valamennyire véd a leégés ellen. 
- Útikönyv, látványosságok listája, egy kis túra, városnézés érdekében

YOLO :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése