2014. augusztus 30., szombat

Fiú/lány barátság? Naná!


Sziasztok. Egy olyan fontos kérdéssel fordulnék felétek, hogy érdemes-e
feladni egy (fiú-lány) barátságot a szerelemért? Egyáltalán létezik- e igaz
barátság ellenkező neműek között? Van egy, a szívemhez nagyon közel álló
fiú, akivel szinte születésünk óta legjobb barátok vagyunk. Kiskorunkban- a
szüleink szerint- előszeretettel játszottuk el, hogy házasok vagyunk, de
ennek már jóval több, mint 10 éve. Mindig kedves velem, figyelmes, jó a
humora és bármiről tudok vele beszélgetni. A szívügyeken kívül
természetesen.
Mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán több is lehetne köztünk.
Hogy talán szerelmes vagyok belé... Lehet, hogy csak a hormonjaim tombolnak
vagy valami ilyesmi. De nem akarok elveszíteni egy ilyen jó barátot és a
saját érzéseimen is szeretnék kiigazodni, szóval kérlek segítsetek. Hátha
van valamilyen jó tippetek.
Köszönettel: egy sorozatfüggő könyvmoly

Kedves sorozatfüggő könyvmoly és kedves olvasók! Miért is ne lehetne életre szóló, őszinte és kitartó barátság fiú és lány, férfi és nő között? Gondolj Harryre és Hermione-ra, a Doktorra és Donnára, a hírességek romantikamentes viszonyára, és osonj oda édesanyádhoz, hogy jóban van-e valamelyik kollegájával vagy volt iskolatársával. 

A helyzet a következő: a szerelmet - ironikus módon - hajlandóak vagyunk túlromanticizálni, és mindenhol ezt keresni, ahogy a képernyőn és a könyvek lapjain, úgy a való életben is sokszor azt lessük, ki jön össze kivel; helyesebben, hogy a mi sorsunkban ki lesz a befutó. Ha a helyzetről leveszed a drámaiságot, akkor viszont gyakran kiderül, hogy tévedtél. 

Mert őszintén: a barátságotoknak mennyi köze van a nemeknek? Ha történetesen lány lenne, vagy te lennél fiú, akkor már nem lógnál vele szívesen? Ugyanúgy marhulnátok együtt, ugyanúgy dumálnátok, ugyanazok az emberek lennétek, pár biológiai különbséggel. Annak, hogy az érzelmeidet nehezebben osztod meg vele, valószínűleg inkább a személyiségeitekhez van köze, mint ahhoz, kék- vagy rózsaszín rugdalódzót húztak rátok anno. Lelki beállítottságot tekintve - a közhiedelemmel ellentétben - nincs különbség férfi és nő között; mindez neveltetés kérdése. 


A szociális konvekciók persze kötnek, és ha egy férfi és egy nő huzamosan egy légtérbe kerül, szinte kötelező föltenni magunknak vagy nekik a kérdést: "akkor most... összejövünk, vagy mi van?"
Természetes, hogy elkezded fontolgatni, hogy végigzongorázol egy teljes mi-lenne-ha-skálán, hogy beleéled magad; erre neveltek, az egész világ a párválasztás körül nyüzsög, és igen, barátaid lehetnek, de bepasizni kötelező; legalábbis ezt kapjuk az arcunkba rendre. Én nem feltétlenül értek egyet. Nem kockáztatnék egy őszinte barátságot felbolydult érzelmek miatt - egyedül szerelemért. 

Ha tényleg ő az első gondolatod a reggel és az utolsó lefekvés előtt, ha fizikailag megvisel a hiánya és ha külön vagytok, egyre azt várod, hogy mikor beszélhetsz majd vele... akkor nyugodj meg, mert ez még mindig lehet barátság. Sőt, sanszosan az. Kényelmetlen a sok romkom után beismerni, de a barátság emocionálisan sokkal mélyebb és tartósabb, mint a szerelem. Az igazi - és jóformán egyetlen különbség - a kémiában van. Magyarán, a barátaidhoz nem vonzódsz szexuálisan; ha eszedbe jut velük kapcsolatban egy intimebb gondolat, akkor elsőnek meglepődsz, aztán többnyire röhögni kezdesz. Szereted az illatukat, de nem szédülsz belé, jó érzés hozzájuk bújni, de nincs görcs a gyomrodban, kellemes a kezüket fogni, de aligha áll neki izzadni a tenyered.

Ha úgy érzed, hogy ezt a fiút nem csak nagyon-nagyon szereted, de kifejezetten vonzódsz hozzá (és nem múlik el - mert a szakaszos romantikus fellángolások ugyancsak természetesek, pár hónap múlva pedig csak meredsz magad elé, hogy "most mi volt ez?") - szóval ha meggyőződsz róla, hogy ez bizony szerelem, akkor tartozol neki annyival, hogy bevalld neki, és rábízd, mit határozd; nem feltétlen jelenti ez ott és akkor és visszavonhatatlanul a barátságotok végét.


Lehet, arra juttok, hogy adtok egy esélyt magatoknak, lehet, hogy arra, hogy pár hónapnyi szünet után újra találkoztok, és meglátjátok, hányadán álltok akkor. 
Addig tartsd magadban, amíg tudod: amíg nem érzed titoknak, amit mindenképp a szemébe kéne mondanod.
[Fontos: ha az áll elő, hogy ez-így-nem-mehet-tovább, semmiképp se azzal próbálkozz, hogy megcsókolod vagy hevesen a karjaidba zárod; beszélj vele, ahogy illik.]
És ami még fontosabb: mi a legrosszabb, ami történhet? Egy igazán tartós barátság ugyanúgy túlél egy visszautasítást, mint egy esetleges szakítást. Légy vele őszinte, amint biztos vagy már abban, mit érzel és mit akarsz tőle, tőletek, mit akarsz magadnak, mi érné meg neked: mi tenne boldoggá.


2 megjegyzés:

  1. Kedves Raistlin,
    Először is köszönöm szépen az ilyen részletes választ.
    Másodszor pedig néhány- a leírtakban elhangzott- kérdésedre válaszolva…
    1. Anyu- miután majdnem szírohamot kapott, amiért mögé lopóztam- azt mondta, nem igazán tartja a kapcsolatot a régi ismerősökkel főleg nem férfiakkal. Na persze a legjobb barátnőm szülei teljesen más tészták…
    2. Ezt a tartsd magadban dolgot megpróbálom alkalmazni a továbbiakban.
    3. Valóban nem tudok könnyen beszélni az érzéseimről… nem csak vele.
    4. És igen nagyon- nagyon szeretem, de persze ez még lehet barátság.
    5. Nem szokásunk kézen fogva járkálni, mert határozottan állítom, hogy mindkettőnk izzadságmirigyei megduplázzák a termelődést és kellemetlen helyzeteket szülne a dolog…
    6. Az illata határozottan nyugodtsággal tölt el.
    7. Ha pedig valami intimebb dolog jut eszembe vele kapcsolatban, akkor akaratlanul is lesütöm a szemeimet és mélyen elpirulok…

    Köszönöm szépen a tippeket,
    ugyanaz a sorozatfüggő könyvmoly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok sikert kívánok kettőtöknek, bárhogy döntötök is :3

      Törlés